MUTAT szó jelentése

Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint MUTAT szó jelentése, értelmezése:

(mut-at) áth. m. mutat-tam, ~tál, ~ott, par. mutass. Bizonyos tárgyra, vagy helyre valamely jellel ráirányoz, hogy azt mással észrevetesse, tudassa, láttassa. Ezt tulajdon értelemben ember teszi, pl. midőn újját valahová irányozza, mit tehet lábbal vagy pillanattal is, vagyis taglejtések és arcjelek által. Szép könyveket, képeket mutatni valakinek. Útat mutatni az idegen útasnak. Kimutatni a pályát, melyen futni kell. Megmutatni a vendégnek a város ritkaságait. Szélesb és átv. ért. valamit másnak tudtára ad, az észt ráigazítja valamire. Megmutatom neki, hogy nincs igaza. Meg kell neki mutatnunk, mint viselje magát mások irányában. Megmutatta a világnak, hogy ő jeles férfiu. Hitedet cselekedetek által mutasd meg. Megmutatták neki az ajtót, vagy ajtót mutattak neki, gúnyosan am. tudtára adták, hogy takarodhatik. Kimutatja foga fehérét (km.) am. elárulja magát. Bemutatni valakit, am. valahová bevezetni, s kilétét az illetőkkel tudatni. "Bizony te nagy bőségös szerelmedet nekünk mutatád." Kinizsiné Imak. Ugyan átv. ért. mondják holmi dolgokról is, melyek bizonyos irányjelül, tudomásul, utasításul stb. szolgálnak. Ezen felhők esőt mutatnak. Az óra tizenkettőt mutat. Ez mind oda mutat, hogy a dologból semmi sem lesz. A kiaszott rétek arra mutatnak, hogy már régen nem esett. Ez utóbbi példákból kitetszik, hogy önhatólag is divatozik, különösen felható ragu viszonynevekkel. Midőn tulajdonító ragu névvel jő viszonyba, am. bizonyos alakot, szint, formát vesz fel, s mint olyat tünteti magát elé. Ő magát okosnak, szentnek mutatja. Mindeddig becsületes embernek mutatta magát. A mutat legközelebbi rokona: fitat (v. ö. FITAT, FIT) továbbá rokon vele mond ige, minthogy mindkettőnek célja valamit tudatni, észrevétetni másokkal; de a különbség köztök az, hogy a mond ezt hang által, a mutat pedig más jellel eszközli. Egyébiránt mu mo gyökelemeik is rokonok, és pedig nem csupán hangra, hanem alapértelemre is, mert mindegyikben alapfogalom a mozdítás, mozgás, amabban a tagmozgás (pl. a motat, motoz származékokban); ebben a szájmozdítás, különösen szájcsucsorítás, mit a latin ostendit leginkább fölvilágosít, mely szerint mutatni am. os tendere, a szájt kitolva ráirányozni valamire. A monstro igében a mo v. mon szintén rokon a magyar mond és mutat igék gyökeivel. A persa nyelvben: nemuden = mutatni. Mi a mutat ige képzését illeti, valószinü, hogy eredetileg csak mut volt, mint fut, süt, üt, s az at nagyobb nyomatosság végett járult hozzá. Innen van a gyakorlatos mu-togat, mint sütöget, ütöget, fitogat. Alakjára hasonló a motat, kutat, fitat igékhez. A régi nyelvben mutat helyett eléfordul mutal is, honnan képmutaló am. képmutató, és képmutalat am. képmutatás (Hypocrisis). Él e szókkal a Müncheni codex irója. Máté 6. és 23. E tekintetben oly viszony van köztök, mint a szeretet és szerelem között, melyeknek törzsökei szeret, és az elavult szerel.

Betűelemzés "MUTAT" szövegre

Morzé jelekkel leírva (csak ékezet nélküli betűkkel): -- ..- - .- -

A szó 5 betűs karakterrel van leírva, ebből 2 magánhangzó (40%). Ez 1.75 százalékkal több mint az átlagos magyar szó esetében. Vizsgált szövegnek összesen 0 karaktere van ami nem írható le angol ábécével (átlagnál 1.1 karakterrel kevesebb). Hátrafelé leírva: TATUM.

Keresés az interneten "MUTAT" kulcsszóra:

> Képek keresése
> BING kereső
> Google kereső
> Video keresés
> Fordítás: MUTAT Angolra
*Eredmények új ablakban fognak megjelenni

Menü

Hirdetés

Statisztika